MAKSZ
M+Lista

A lista története

A hazai kreatívszakma rangsorát, az M-Listát a MAKSZ 2010-ben a kreatív kiválóság díjazására hozta létre. A rangsor megalkotásával a szakmai szövetség célja a hazai kreatív színvonal emelésén túl a reklámok elfogadottságának, valamint a szakma presztízsének növelése volt. Az M-Lista az elmúlt 12 évben igényt és motivációt teremtett az ügynökségek körében a hazai versenyek mellett a rangos nemzetközi szintű megmérettetésre is. A lista a várakozásoknak megfelelően felpezsdítette a kreatívpiacot és hozzájárult, hogy az elmúlt években egyre nagyobb számban születtek itthon nemzetközileg is elismert, díjazott kampányok, valamint egyre több hazai szakember vehetett részt nemzetközi fesztiválok zsűrijében. Hatására a szövetség égisze alatt elindultak a fiatal, utánpótlás kreatívokat előválogató versenyek a nagy nemzetközi fesztiválok „young” kategóriás megmérettetéseire.


Az M-Lista 12 éve rangsorolja a kreatívszakma ügynökségeit és hirdetőit azok kreatív teljesítménye alapján. A listát 2014-ig széleskörű szakmai egyeztetéseket követően minden évben a MAKSZ adta ki. A rangsor kiadásához 2014-től 2019-ig a Kreatív Magazin társszerkesztőként csatlakozott, megelőzve két lista kiadását egy ilyen kis méretűnek számító piacon. A 2020-as lista 2021-ben a járványhelyzet miatt nem került kiadásra. A szakma egyetértett abban, hogy egy ilyen nehéz időszakban a versenyzéssel szemben az összefogásra kell helyezni a hangsúlyt. 2021-ben a válságot követő évben a Kreatív Magazin az általa szervezett versenyek kiemelésével saját lista kiadása mellett döntött.

A hazai kreatív kiválóságot díjazó M-Lista szerkesztése és kiadása 2021-ben így visszakerült létrehozójához, a MAKSZ-hoz. A szövetség álláspontja szerint a kreatív-kommunikációs iparág ranglistájának szakmai szempontrendszerének, versenyeinek és azok súlyarányának kialakítása a szakma feladata, amelyhez a szövetség folyamatos szakmai párbeszéden keresztül tudja biztosítani a megfelelő platformot és keretrendszert.

A MAKSZ az M-Lista pontszámainak, helyezéseinek nyomon követésére, ellenőrzésére saját weboldalt fejlesztett www.mlista.hu, ahol valamennyi, a fő és az allistákon szereplő ügynökség, minden versenyen elért helyezéséért kapott pontszáma transzparensen visszakövethető. Az oldalon az eredmények mellett az ügynökségek díjat nyert munkáinak nevezései is elérhetőek. Az aktuális 2021-es kreatív rangsor február 7-től tekinthető meg az oldalon.

A MAKSZ széleskörű szakmai egyeztetéseket követően 12 év után az M-Lista megújítását tervezi. A szövetség ennek érdekében a versenyzésben érintett szakmai szereplők bevonásával kérdőíves kutatást végzett, 2022. februárjában pedig a ranglista megújítására iparági kerekasztalra hívja a piac meghatározó szereplőit. Az első megújult M-Lista 2023. év elején jelenik majd meg. A szövetség a kerekasztalt követően az M-Lista kiadásához a tagügynökségek képviselőből és szakma meghatározó szakembereiből felügyelőbizottságot állít fel.