FEBRUÁR 7-ÉN JELENIK MEG AZ M-LISTA

FEBRUÁR 7-ÉN JELENIK MEG AZ M-LISTA

A rangsor megalkotásával az egyik legnagyobb, kizárólag kommunikációs ügynökségeket tömörítő szakmai szövetség célja a hazai kreatív színvonal emelésén túl a reklámok elfogadottságának, valamint a szakma presztízsének növelése volt.

Az M-lista az elmúlt 12 évben igényt és motivációt teremtett az ügynökségek körében a hazai versenyek mellett a rangos nemzetközi szintű megmérettetésre is. A lista a várakozásoknak megfelelően felpezsdítette a kreatív piacot és hozzájárult, hogy az elmúlt években egyre nagyobb számban születtek itthon nemzetközileg is elismert, díjazott kampányok, valamint egyre több hazai szakember vehetett részt nemzetközi fesztiválok zsűrijében. A Cannes Lions Fesztivál és Eurobest hazai nagyköveteként hatására a MAKSZ Kreatív Utánpótlás (KRU) programjának keretében elindította a hazai ?fiatal? kreatívok előválogató versenyit, ahol évről évre egyre nagyobb számban kaptak lehetőségeket tehetséges fiatalok a nagy nemzetközi versenyek ?young? kategóriáiban az indulásra és Magyarország képviseletére.

Az M-listát 2014-ig széleskörű szakmai egyeztetéseket követően minden évben a MAKSZ adta ki. A rangsor kiadásához 2014-től 2019-ig a Kreatív Magazin társszerkesztőként csatlakozott, megelőzve két lista kiadását egy ilyen kis méretűnek számító piacon. 2021-ben aztán az egyre több versenyt szervező lap végül saját lista kiadása mellett döntött, amelyen saját szervezésű versenyei súlyát a többi versenyhez képest maga határozta meg.

Az M-lista szerkesztése, mely a hazai kreatív szakma ügynökségeit és hirdetőit 12 éve rangsorolja azok kreatív teljesítménye alapján

2021-BEN ÍGY VISSZAKERÜLT A MAKSZ-HOZ.

A szövetség közleménye szerint az M-lista továbbra is a kreatív kiválóságot hivatott díjazni Magyarországon:

A MAKSZ ÁLLÁSPONTJA SZERINT SZAKMAI SZEMPONTRENDSZERÉNEK, VERSENYEINEK ÉS AZOK SÚLYARÁNYÁNAK KIALAKÍTÁSA A KREATÍV-KOMMUNIKÁCIÓS SZAKMA FELADATA,

amelyhez a szövetség szakmai párbeszéden keresztül ezt követően is biztosítja a megfelelő platformot és keretrendszert.

A járványhelyzet miatt kimaradt tavalyi év után a legfrissebb M-listát 2022. február 7-én, hétfőn adják ki. A szövetség az aktuális M-listát a legutóbb 2019-ben, a hazai TOP 20 versenyző ügynökség kreatív vezetőjének bevonásával megtartott iparági kerekasztal döntése értelmében, változatlan súlyozással és pontszámítással szerkesztette, a visszahelyezve rá a rangos The New York Festivalt és a The One Show-t korábbi súlyával.

Az aktuális ranglista a www.mlista.hu oldalon hétfőtől lesz megtekinthető, ahol valamennyi, a fő és az allistákon szereplő ügynökség, minden versenyen elért helyezéséért kapott pontszáma transzparensen visszakövethető. Az oldalon az eredmények mellett az ügynökségek díjat nyert munkáinak nevezései is elérhetőek lesznek. A jelenlegi súlyos Covid-fertőzésveszélyre tekintettel a szövetség díjátadó rendezvényt a szakma szereplőinek védelme érdekében nem szervez. A helyezésekről szóló okleveleket minden az M-Listán és annak allistáin szereplő érintettnek eljuttatja a ranglista helyezésekről pedig a lista február 7-i élesítésével egy időben hírt adunk.

A MAKSZ egyetért a 2019-es kerekasztal álláspontjával, miszerint a versenyek, a súlyok és a lista érdemi megújítása kizárólag széleskörű szakmai konszenzus keretében valósulhat meg. A szövetség ennek érdekében a versenyben érintett szakmai szereplők bevonásával kérdőíves kutatást végzett, ennek eredményeiről pedig 2022. februárjában a ranglista megújítására iparági kerekasztalra hívja a piac meghatározó szereplőit. Az első megújult M-lista 2023. év elején jelenik majd meg. A szövetség a kerekasztalt követően az M-lista kiadásához a tagügynökségek képviselőből és szakma meghatározó szakembereiből felügyelőbizottságot állít fel.
( onBRANDS )

FEBRUÁR 7-ÉN JELENIK MEG AZ M-LISTA